2008. április 16., szerda

Japán gyertyák I.

A japán gyertya elmélet magalkotása, illetve az első kereskedési módszer kifejlesztése, amely használata során a múltbéli ármozgásokból következtetünk a jövőbeli árakra a japán Munehisa Homma nevéhez fűződik. Homma hatalmas vagyonra tett szert, az általa kifejlesztett kereskedési technikák rizspiacon történő alkalmazásával.

Egy kis történelem:

Az 1700-as évek elejétől felvirágzott a japán gazdaság, miután hosszas háborúskodás után Tokugawa sogun egyesítette az országot. Az élénkülő kereskedelem központjában a rizs állt, így az adás-vétel megkönnyítése végett az 1600-as évek végétől intézményesítették a rizstőzsdét több városban is. A rizspiacok életében az igazi fordulópontot az 1710-es év jelentette, amikortól is a korábban fizikailag is jelen lévő termék helyett rizs kuponokkal is lehetett kereskedni, amelyeket a mai közraktár jegyek megfelelői voltak. A rizs kuponok a raktárakban lévő rizs készletre vonatkoztak, jövőbeni szállításra, így ezek voltak ez első határidős kontraktusok a világon.

Az 1700-as évek közepére már 1300 rizs dealer működött a mértékadó oszakai tőzsdén, és csak Oszakában évi 210,000 rizsbála volt az éves forgalom, miközben a teljes japán termelés mindössze évi 30,000 bála volt. Ebben a piaci környezetben lépett a porondra 1750 környékén a gazdag rizstermesztő családból származó Munehisa Homma, aki miután átvette az rányitást a családi birtokok felett a határidős rizs piaccal kezdett foglalkozni. Homma folyamatosan figyelte az árakat, és a kereskedők viselkedését, mielőtt kialakított kereskedési technikáját, ami olyan sikeresen működött, hogy az osakai után a tokió rizspiacnak is meghatározó szereplőjévé vált. Korabeli feljegyzések szerint egyhuzamban 100 nyerő ügylete volt. Sikereinek, és hatalmas vagyonának köszönhetően szamuráj tisztséggel jutalmazták.

Mit mutatnak a gyertyák?:

A következőkben bemutatásra kerülő japán gyertya grafikonok először a 1850-es években jelentek meg, de az alapok kifejlesztése Homma nevéhez fűződik. A japán gyertya grafikonok ugyanazokra az adatokra épülnek, mint a "hagyományos nyugati" bar chart, azaz a nyitó ár, záró ár, a napi maximum és napi minimum értékén alapul az ábrázolás. Itt jegyeszezzük meg, hogy a japán gyertyákra ne mint valami egzotikus ázsiai ábrázolási módra tekintsünk, hiszen napjainkra már szinte teljesen egyeduralkodóvá váltak a grafikon ábrázolásban, és a technikai elemzés meghatározó eszközei közé tartoznak. A következő grafikonokon a BUX index látható bar chart és gyertya ábrázolásban.

Klikk a képre!
Klikk a képre!


Klikk a képre!
Klikk a képre!



A japán gyertya ábrázolásban, mint az a fenti grafikonon is látható, megkülönböztetünk fehér és fekete testű gyertyákat. Előbbi napon belüli árfolyam emelkedésről, még utóbbi napon belüli árfolyamcsökkenésről árulkodik. A gyertya különböző részeit a következő ábra mutatja:


A gyertyák testének hossza, valamint az alsó és felső árnyék mérete mind fontos információ tartalommal bír, és segítséget nyújt a piaci hangulat felmérésében. A japánok szerint a gyertya teste az ármozgás esszenciája, ezért ennek megkülönböztetett jelentősége van a technikai elemzésben. A következő ábra néhány tipikus gyertyaformációt mutat be.


1.A hosszú fehér gyertya azt jelzi, hogy a bikák uralták a piacot az adott kereskedési napon.
2. A hosszú fekete gyertya, az előzővel ellentétesen a medvék dominanciáját mutatja a kereskedés során.
3. A kis testű gyertyák piaci bizonytalanságot jeleznek, mikor is vevők és eladók ereje közel megegyezik, ezért különösebb árelmozdulás nem történik a kereskedés során.
4. A hosszú alsó árnyék jelzi, hogy a kereskedés első szakaszában az eladók voltak túlsúlyban, de aztán fordult a kocka, és a nap végéra visszatértek a bikák, így összességében inkább pozitív üzenete van ennek a gyertyának.
5. A hosszú felső árnyék az előzővel ellentétes folyamatokat jelent, a nap eleji hajrát pesszimistább hangulat követte, így negatív üzenete van a hosszú felső árnyéknak.
6. A hosszú alsó és hosszú felső árnyék azt jelzi, hogy mind a bikák és a medvék dominálták a kerekedés egy-egy szakaszát, végül azonban nem sikerült egyiküknek sem felül kerekedni a másik felett, így maradt a piaci bizonytalanság.

Néhány különleges gyertya:

A következő ábrán néhány különleges, és nagy jelentőségű gyertyát mutatunk be.

Klikk a képre!
Klikk a képre!


Doji
Talán a legismertebb gyertyák közé tartozik a doji, mikor is a nyitó és záró ár nagyon közel esik egymáshoz, valamint a napi maximumúm és minimum se kerül messzire a gyertya kicsi testétől. Emelkedő vagy csökkenő árfolyamgörbén megjelenve a doji gyertya megjelenése gyakran trendfordulót hoz, ezért a piaci szereplők árgus szemmel figyelik megjelenését. Emelkedő árfolyamok esetében a doji a piac kimerüléséről árulkodik, még csökkenő piacon megjelenve a medvék fáradságára utal. A dojit követő gyertya nagy jelentőségű, hiszen megerősítheti a potenciális trendfordulót. Amennyiben egy grafikonon több kistestű gyertya vagy akár doji is megjelenik, akkor egy újabb doji megjelenése kevéssé jelentőségteljes. Hasonlóképpen az előzőekhez, oldalazó piacon megjelenve is kevésbé félelmetes jelenség a doji, ahol is mint a piaci bizonytalanságról árulkodó kistestű gyertya, megerősíti az egyhelyben toporgást.

A hosszú lábú doji, a dragon fly és a sírkő doji formációk is hasonlóan viselkednek az előzőekben leírt "klasszikus" dojihoz. Az összes doji közül, emelkedő piacon megjelenve, mint neve is sugallja a sírkő jelzővel ellátott a legvészjóslóbb, még eső piacon a dragon fly doji hozza meg a legnagyobb eséllyel a fordulatot.

A DAX index grafikonján 2007 májusában megjelenve egy 8-as erősségű földrengéssel ért fel a doji gyertya, amelynek trendváltó hatását a következő fekete testű gyertya megerősítette. A doji megjelenését követően rövid idő alatt 500 pontot zuhant az index. Itt fontos hangsúlyozni, hogy a doji csak akkor tud fordulót hozni, ha egy emelkedő vagy csökken ő trend hátán lovagló instrumentum grafikonján jelenik meg.

Klikk a képre!
Klikk a képre!



Star
A "star" csillag alakzat gyakori trendváltó gyertya formáció. Kritérium az alakzattal szemben, hogy a középső kistestű gyertya teste kívül essen az őt körülvevő két gyertya testén. Amikor a kis testű gyertya az őt körülvevő gyertyák alatt van, akkor "morning star" alakzatról beszélünk, ammi bullish jelenség. Ennek ellentétje az "evening star", ami az emelkedő trend végét jelzi. A következő példában a Nasdaq indexen megjelenő "morning star" formáció meghozta a trendfordulót az amerikai piacon.

Klikk a képre!
Klikk a képre!



A dojik illetve csillag gyertya alakzatok a grafikonon megjelenve jó eséllyel rövidtávú trendváltást hoznak, a fordulót követő áresés vagy emelkedés mértékére azonban nem adnak semmilyen információt, ezért itt a technikai elemzés más eszközeire, támaszokra és ellenállásokra valamint különböző indikátorokra támaszkodhatunk.

Marubozu
A hosszú testű gyertyák közül kitüntet figyelmet érdemel a Marubozu, amelynek nincsen alsó és felső árnyéka. A fehér Marubozu esetén a napi minimum egyben a nyitó ár is, még a részvény a napi maximumán zár. A gyertya azt jelzi, hogy a vevők teljes kontroll alatt tartották a piacot az első üzletkötéstől az utolsóig. Emelkedő trendben megjelenve a fehér Marubozu az emelkedés folytatódását jelzi, még oldalazó piac esetén a kitörés irányát mutatja meg, és további erősödést vetít előre. Árnyék nélküli gyertyánk trendfordulót is jelezhet, amennyiben eső piacon egy fekete gyertyát követően tűnik fel. A fekete Marubozu hasonlóan viselkedik, de természetesen ellenkező előjellel. A Rába részvények esetében az emelkedő trendet erősítette a fehér Marubozu gyertya.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

A Bollinger szalag

A Bollinger szalag kifejlesztése John Bollinger nevéhez fűződik. Az 1980-es évek elején debütáló technicista kereskedési eszközt a legkedveltebb indikátoraink között tartjuk számon. A Bollinger szalag lehetővé teszi, hogy az árfolyamok volatilitását összehasonlítsuk az adott termék árával. Az indikátor gyorsan reagál az ármozgásokra és egyből tükrözi az árfolyam fölfelé illetve lefelé történő kilengéseit. A nagy árfolyam emelkedések és csökkenések, azaz a magas volatilitás hatására kitágul a Bollinger szalag.

Mit mutat az indikátor:

Maga az indikátor három szalagból áll, amelyek körülfogják a részvény ármozgásának túlnyomó részét. Az indikátor három eleme a következő:
1. Közép szalag: egyszerű mozgóátlag
2. Felső szalag: mozgóátlag + az adott termék szórásának a kétszerese
3. Alsó szalag: mozgóátlag - az adott termék szórásának a kétszerese

A szórás egy statisztikai kifejezés, amely esetünkben az áringadozás mértékét adja meg. Számításánál az adatok átlagtól való eltérésével számolunk.

Az indikátor a John Bollinger féle definíció szerint megkísérli definiálni a magas ás alacsony árak viszonylagos fogalmát. Értelemszerűen a felső szalag elérésekor relatív magas, még az alsó szalag elérésekor relatív alacsony árról beszélünk. Valamelyik szalag elérése, sőt az árfolyamnak a szalagból való kilépése önmagában nem jelent vételi vagy eladási szignált, trendfordulók előrejelzésére más indikátorok kombinációjával használhatjuk a Bollinger szalagot. A leghatékonyabban momentum indikátorokkal, mint az RSI és a Stohastic vagy a forgalommal is kalkuláló indikátorokkal , mint az Accumulation/Distribution vagy a CMF használhatjuk. (Az előbb említett indikátorok részletes leírása megtalálható a technikai elemzés mellékletben.) Trendkövető és volatilitást mérő indikátorok kombinálása a Bollinger szalaggal kevésbé praktikus, hiszen ezeket maga a Bollinger is tartalmazza. A középső szalag, a mozgóátlag trendkövető, még az alsó és a felső szalag a volatilitást méri.

A következőkben átnézzük, hogy a gyakorlatban milyen felhasználási lehetőségeket kínál a Bollinger szalag:

A Bollinger gyakorlati használata:

Az árfolyam eléri az alsó vagy felső szalagot
Az alsó és felső szalag egy árcsatornát képez, így a Bollinger szalagot egy árcsatorna típusú indikátorként is értelmezhetjük, méghozzá annak egy speciális változata, hiszen maga alakítja ki a csatorna szélességét. Amennyiben az árfolyam elérte s felső szalagot, akkor idővel eléri majd az alsó szalagot is, ezért, mint minden árcsatornában, a csatorna felső és alsó részének elérése fontos jelenség, azonban mint ezt már említettük, ez önmagában nem ad vételi vagy eladási szignált.

A következő példában jól látható, hogy a Bollinger szalag kiegészítve a Stohastic indikátorral már hatékony segítség a kereskedésben, és jól használható trendfordulók előrejelzésére. Az EGIS grafikonján, a Stohastic rendre megerősítette a fordulókat, miután az árfolyam elérte a Bollinger szalagot.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Az BUX index következő grafikonja jól példázza, hogy az árfolyam sokáig a Bollinger szalaghoz tapadhat, és ez esetünkben nem hogy eladási szignált nem adott, de sokkal inkább erős piaci trendet jelzett. A Bollinger szalag momentum inkatorokkal való együttes használatának hatékonyságát mutatja, hogy az RSI vagy a Stohastic jelzéseivel kombinálva, a BUX esetében is időben lehetett azonosítani a trendfordulókat.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Miközben a Bollinger szalagot használjuk, folyamatosan más indikátorra támaszkodunk, a befektetői döntés maghozatalakor. Jogosan merül fel hát a kérdés, hogy miért foglalkozunk a Bollingerrel, és miért nem csak az RSI-t vagy Stohasticot figyeljük? Önmagában a technikai elemzés egyik eszköze se "mindenható", sokkal megbízhatóbb jelzést kapunk, ha több, különböző forrásból származó, egymást megerősítő szignálok alapján hozzuk meg a befektetői döntést. A Stohastic, és főleg az RSI önmagukban gyakran adhatnak téves jelzéseket, a Bollingerrel kiegészítve azonban már lényegesen megbízhatóbb indikációkat kap a kereskedő.

Az árfolyam áttöri az alsó vagy felső szalagot
Az alsó vagy felső szalag áttörése a John Bollinger féle meghatározás alapján, mint már korábban megjegyeztük nem feltétlenül jelent trendfordulót, sőt, sok esetben a résekhez hasonlóan a meglévő trend folytatását jelzi. Mégis a gyakorlat azt mutatja, hogy amennyiben a gyertya testének több mint fele a szalagon kívülre kerül, akkor a közép tendencia alapján nagy valószínűséggel az árfolyam visszatér a szalagba, és középre veszi az irányt. Az erre alapuló kereskedési technika különösen a day-tradesek körében közkedvelt, ahol 60, 30 vagy akár 5 perces grafikonon is alkalmazható a módszer. A decemberi határidős BUX index (BUX 712) 60 perces grafikonján jól látszik, hogy milyen shortolási lehetőséget teremtett, amikor 2007.08.27-én, nyitás után a felső szalag fölé került az árfolyam.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

A Bollinger gyakorlati használata2:

A Bollinger szalag szűkülése
A Bollinger szűkülése, ami a volatilitás csökkenésének az eredménye, a szalag legmegbízhatóbb jelzései köze tartozik, és várható nagy arányú árfolyam-elmozdulást jelez. Az árfolyam-változás irányára vonatkozóan a Bollinger nem ad jelezéseket, itt ismételten csak más indikátorokra támaszkodhatunk, illetve, ha már megtörtént a kitörés, akkor annak iránya szerinti pozíciót célszerű felvenni. A következő grafikonon, a Synergon részvénye erős emelkedésbe kezdett, mikor a szalag a beszűkülést követően újra tágulni kezdett az indikátor.
A Synergon grafikonja egyben arra is jó példa, hogy a felső szalag penetrációja sokszor eladási szignál helyett erősen trendelő piacot jelez, amit a Stohastic indikátor is megerősített.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Bollinger mint trendkövető
A Bollinger szalagot, fordulók, illetve kitörések jelzése helyett trendkövető indikátorként is használhatjuk. Amennyiben az árfolyam az első szalagtól indulva áthalad a középső szalagon, akkor nagy valószínűséggel folytatja útját a felső szalagig, tehát az emelkedő trend folytatódására számíthatunk. Ugyan ez természetesen fordítva is működik, mikor is a csökkenő trendet megerősítéséről ad jelzést a Bollinger. A Richter grafikonján az emelkedő és a csökkenő trend is többször meglovagolható volt a Bollinger szalag alapján.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Dupla alj vétel, és dupla csúcs eladás
A következőkben a Bolliger szalaghoz kapcsolódó dupla alj formációt mutatjuk be, a dupla csúcs eladási szignálja teljesen hasonló módon működik, csak fordított előjellel. A Dupla alj akkor ad vételi szignált ha az árfolyam áttöri az alsó Bollinger szalagot, majd emelkedést követően újra visszaesik, de másodjára a szalagon belül marad. A második "alj" lehet magasabban vagy alacsonyabban mint az előző, a lényeg, hogy a szalagon belül maradjon. A vételi szignál akkor kap megerősítést, ha az emelkedő árfolyam eléri a középvonalat. Az MTelekom grafikonján a zöld téglalapban látható a Bollinger szalag dupla alja formációja. A formáció megjelenését jelentős árfolyam emelkedés követte, mint ahogy az jól látható az árfolyamgörbén.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

A Bollinge szalag paraméterei
A Bollinger szalagot leggyakrabban a (20,2)-es beállítással használjuk, mikor is a középvonal egy 20 napos mozgóátlag és az alsó illetve felső szalagot a szórás kétszeresének az átlaghoz történő hozzáadásával vagy abból történő levonásával kapjuk. Minél nagyobb mozgóátlaggal számolunk, annál inkább nő a valószínűsége, hogy gyakran eléri az árfolyam az alsó vagy felső szalagot, még ha kétszeres helyett háromszoros szórással számolunk, akkor az alsó és felső szalag távolabb kerül a középvonaltól, tehát ritkábban fogja érinteni az érfolyam. Az előbb említett 20,2-es beállításon kívül népszerű még a 13,2-es kombináció, amelyet főleg day-tradesek használnak erősen volatilis termékek esetében.

Az RSI indikátor

2007.08.08 12:30

A Relative Strength Index (RSI) a Stohastic-hoz hasonlóan a legnépszerűbb indikátoraink közé tartozik. Különlegessége, hogy nem az árakat, hanem az árfolyam változásokat méri, pontosabban egy adott időszak árfolyam-elemelkedéseinek nagyságát hasonlítja össze a csökkenések nagyságával. Az RSI kedveltségét gyorsasága adja, szinte a piac változásával együtt tud váltani az indikátor, ami egyben hibája is, hiszen emiatt sokszor adhat téves jelzést a befektetőknek.

Mit mutat az indikátor:

A Stohastic-hoz hasonlóan az RSI is momentum típusú oscillátor, az-az a piaci lendületet, hangulatot méri egy 0 és 100 közötti zárt skálán. Itt is megkülönböztetünk két meghatározó szintet, amelyek jellemzően a 30-es és 70-as értékekhez kötődnek. Előbbi alatt túladott, még utóbbi felett túlvet tartományról beszélünk. Sok, az RSI-t használó befektető erre a két értékre fókuszál, és a 30-as érték túllépését vételi, még a 70-es szint túllépését eladási szignálként értelmezik, ami alapvetően az indikátor hibás használatát jelenti.

A következőkben az RSI használatán alapuló hatékony kereskedési stratégiákat mutatunk be, jellemzően a vételi lehetőségekre fókuszálva. Nézzük hát hogyan kell az RSI jelzéseit helyesen értelmezni!

1.Vétel, mikor az indikátor kijön a túladott tartományból
J. Wilder, az RSI kitalálója a 1978-ban megjelent könyvében a túladott és túlvett tartományra vonatkozóan azonos használatot javasolt, ellenkező előjellel. Wilder álláspontja szerint ha a 30-as szint fölé emelkedik az indikátor, akkor az bullish jelenség, még ha a 70-es szint alá esik, akkor bearish jelzést kapunk. Ez alapján akkor célszerű vételi pozíciót felvenni, ha a túladott tartományba fordul az indikátor, és a 30-as szint fölé kerül. A BUX index grafikonján látható 2007 márciusában, az RSI fordultát, és a 30-as szint áttörését követően hosszú emelkedés vette kezdetét a magyar börzén.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Hatékony használat

2.Vétel, amikor az RSI elakad az 50-es szintnél
Erős piacokon nem biztos, hogy az RSI visszaesik a 30-es szint alá, sőt, akár hosszabb ideig is a túladott tartományban tartózkodhat az indikátor. Ilyen, emelkedő trend hátán lovagoló piacok esetében gyakori jelenség, hogy a korrekció véget ér, amikor az RSI eléri az 50-es szintet, ami ilyenkor ellenállásként is funkcionál. Ez esetben akkor kapunk vételi jelzést, amikor az indikátor elrugaszkodása az 50-es szinttől, ami többször egymás után meg is történt az Adidas részvényekhez rendelt RSI esetében.

Klikk a képre!
Klikk a képre!


3.Vétel, mikor az RSI áttöri az 50-es szintet
Ahelyett, hogy folyamatosan a túladott és túlvett szintekre koncentrálnánk, az RSI-t trendkövető indikátorként is használhatjuk. Ez esetben is az 50-es szint lesz a meghatározó, és akkor kapunk vételi jelzést, ha az indikátor értéke az 50-es szint fölé emelkedik, amit a pozitív piaci hangulat megnyilvánulásaként értékelünk. Ellenkező esetben, az 50-es szint felűről történő áttörése negatív piaci hangulatról árulkodik, és eladási pozíciók nyitására ad jelzést. Az 50-es szint alapján kereskedni nagyban hasonlít az 1-es pontban leírtakhoz, amikor is a 30-es ás 70-es szint áttörése volt a meghatározó, azzal a különbséggel, hogy itt a már meglévő trendet lovagoljuk meg, tehát kisebb a kockázata, hogy az indikátor fals jelzést ad, viszont az emelkedő illetve csökkenő hullámból is csak kisebb szeletet tud kiharapni a befektető. A következő grafikonon látható, hogy a Pannonlast részvénye azután kezdett igazi vágtába, hogy az RSI áttörte az 50-es szintet.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

4.Figyeljük a technikai elemzés alakzatait az RSI görbéjén
Az RSI használata során a hullámzó indikátor vonalán a technikai elemzés tárházából számos eszközt bevethetünk, ugyanúgy, mintha egy részvény árfolyamgörbéjén használnánk azokat. Támaszokat, ellenállásokat, trendvonalakat rajzolhatunk az RSI-re sőt a technikai elemzés különböző alakzatait, mint például a dupla csúcsot vagy váll-fej-váll alakzatokat is megfigyelhetünk rajta. Ezek használata ugyanúgy történik, mint ha egy tetszőleges részvény vagy index grafikonján azonosítanánk azokat.

Trendvonalak
A Synergon részvény grafikonjához rendelt RSI-n jól látszik, hogy milyen emelkedő és csökkenő trendvonalak rajzolhatók az indikátor vonalára. Az 1-es és 3-as emelkedő trend esetében célszerű mindaddig vételi pozícióban maradni, amíg a trend meg nem törik, illetve a trend megtörésekor eladási pozíció nyitásán is el lehet gondolkodni, bár a meglévő trenddel szemben kereskedni igen kockázatos, és a Syenergon részvényeket az adott időszakban egyértelműen emelkedő trend jellemzte. A 2. csökkenő trendvonal áttörése vételi jelzést ad, ami sokkal jobb hozam - kockázat szintekkel kecsegtet, hiszen a meglévő trend irányába spekulálunk. Az RSI vételi jelzése alapján kiemelekedő hozamot ért el az a befektető, akinek volt türelme a Synergon kitörésig tartani a részvényeket.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Hatékony használat II

Ellenállás
Meghatározó ellenállások és támaszok áttörése a technikai alapon kereskedők körében a legismertebb jelzésnek számítanak, és az RSI vonalán is jól használhatóak. A Rába részvények esetében az RSI csúcsai által képzett ellenállás áttörése, vételi jelzést adott, amelyet követően jelentősen megugrott a részvény árfolyama. Az RSI kitörése egyben arra is jó példa, hogy tartósan a túladott tartományba maradhat az indikátor, és ezen a szinten nem hogy eladni nem kell, de még vételi jelzést is kaphat a befektető.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Alakzatok
A DAX index grafikonja alatti RSI görbén kirajzolódott dupla alj alakzat előbb adott vételi jelzést, mint az árfolyamgörbén úgyszintén megfigyelhető, kék négyzetbe látható hasonló formáció. A dupla alj klasszikus bullish alakzat, amely akkor ad vételi szignált, ha az árfolyam vagy esetünkben az RSI értéke átlépi a két aljat összekötő vonalat. Az RSI vételi jelzését követően hosszú emelkedés vette kezdetét a német piacon.

Klikk a képre!
Klikk a képre

5.Figyeljünk a divergenciákra
A divergenciák, az indikátor és az árfolyam eltérő mozgásából adódó jelzés, amely az RSI esetében is a legpontosabb szignálok közé tartozik. Amennyiben az árfolyamgörbe csökken, miközben az indikátor az adott időszak alatt emelkedett, akkor pozitív divergenciáról beszélünk, ellenkező esetben pedig negatív divergenciáról. A divergencia azt mutatja, hogy a meglévő trend nem tartható, ezért ilyen esetekben azt várjuk, hogy az árfolyam követi az indikátort. A pozitív divergencia bullish, még a negatív divergencia bearish jelenség.
A BUX index esetében jól látható, hogy a csúcs előtti időszakban, még az index emelkedett, addig az RSI csökkent, előre jelezve így az emelkedő trend végét.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Milyen paraméterekkel használjuk az indikátort?
Az RSI leggyakoribb beállítása szerint 14 periódust vesz figyelembe a grafikon rajzoló program, az indikátor számításakor. Minél rövidebbre állítjuk az intervallumot, annál érzékenyebb lesz az indikátor, és ezzel együtt nő a fals jelzések valószínűsége is. Gyakori még a 20-es és 30-as beállítás is, bár ez utóbbi főleg a hosszú távra befektetőknek ajánlott. A Markers grafikonrajzoló egy index egyenest is használ az RSI görbéje mellett, ami a 14,5-ös beállítás esetén az RSI öt napos mozgóátlaga, és zöld vonal jelöli. Az indikátor jelzései így tovább finomíthatóak, hasonlóan a Stohastic-nál leírtakkal, mikor is az indikátor és a szignálvonal keresztezésének is jelentősége van, bár a nemzetközi gyakorlat az RSI esetében általában eltekint a szignálvonal használatától.

A Stohastic indikátor

2007.07.27 12:30

A Stohastic indikátor napjaink egyik legnépszerűbb indikátora, szinte minden technikai elemzésben ott látható a grafikon alatt. Hatékony működése talán népszerűségéből is fakad, hiszen ha egy indikátort nagy számú kereskedő figyeli, akik ez alapján nyitnak vételi vagy eladási pozíciókat, akkor az indikátor jelzései könnyen önbeteljesítő jóslattá válhatnak.

Mit mutat az indikátor?

A Stohastic indikátornak gyors illetve lassú változata ismert, mi most a sokkal szélesebb körben elterjedt "slow" vagyis lassú Stohastic indikátor bemutatására hagyatkozunk. Ez utóbbi jobban használható a mindennapi kereskedésben, mivel az árfolyamváltozásokat kisimítva követi, így jóval kevesebb téves jelzést ad.

A Stohastic indikátor egy oscillátor típusú momentum indikátor. Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent az indikátor két hullámzó görbéje, nem árt tisztázni a két definíció jelentését. Az oscillátorok jellemzően 0 és 100 közötti értéket vehetik fel, és ezek között ingadoznak. Az oscillatorok másik fajtája, mint például az MACD a középső "0" érték körül mozog. A Stohastic esetében a minimális és maximális (0 és 100) értékeken kívül adott még két meghatározó szint is, amelyek közül az alsó a túladott, még a felső a túlvet tartományt mutatja. A túlvett piacot jellemzően a 70-es vagy 80-as értéknél lévő egyenessel jelölik, még a túladott terméket a 20-as vagy 30-as vonal alatti tartomány jelenti. Miután az indikátor elérte a túladott vagy túlvett tartományt, megnő annak az esélye, hogy fordul a rövid távú trend. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az adott részvény árfolyam ne emelkedhet tovább miután a Stohastic a 80 fölötti túlvett tartományba ért, vagy ne folytatódhatna az árfolyamok erodálódása 20 alatti érték esetén.

A momentum indikátorok a piac lendületét mérik az árváltozás sebességén keresztül, vagyis lényegében a piaci hangulat tükröződik az indikátorban. A Stohastic indikátor logikája szerint az aktuális záróárat méri össze a megelőző időszak kereskedési ársávjával. Amikor optimista hangulat uralkodik a piacon, akkor a részvény a napi maximumhoz közel zár, az indikátor által vizsgált időszak ársávjának a felső részén, ebből kifolyólag az indikátor emelkedni fog. Amikor az emelkedés üteme lassulni kezd, akkor a záróár már messzebb kerül a napi maximumtól, és az indikátor elkezd fordulni, jelezve ezáltal az emelkedő hullám várható kifulladását.

Mit mutat az indikátor hullámzó piros és zöld vonala?
A piros, gyors vonal (%K) az éppen aktuális záróárat méri össze egy adott periódus minimumával és maximumával. %K-ot kisimítjuk egy 3 napos mozgóátlaggal, ettől lesz a Stohastic indikátor "slow" azaz lassú Stohastic. A 3 napos kisimítás hiányában gyors Stohastic indikátorról beszélhetnénk. Szignál vonalunk a % D nem más, mint a kisimított %K 3 napos mozgóátlaga.

Tévhitek, és helyes használat

A Stohastic indikátorral kapcsolatosan a legnagyobb tévhit, hogy amikor a felső vonal felett tartózkodik az indikátor, akkor túlvett a részvény, ezért eladói pozíciót célszerű felvenni, még az alsó vonal alatti indikátor túladott részvényt mutat, ezért gyorsan venni kell az adott termékből. Aki ezt az elvet követi kereskedése során, számos jó befektetési lehetőségről marad le, illetve sokszor rossz irányban fog spekulálni.

A sikeres technicista kereskedő ezzel szemben jóval kifinomultabb technikát követ, amelyek az előbb vázolt példánál sikeresebb befektetésekkel kecsegtetnek. Nézzük hát, hogyan használjuk hatékonyan a Stohastic indikátort! A következő példákban rendre a Stohasztikus indikátor vételi jelzéseit vettük górcső alá. Eladási jelzést esetén minden az előzőekben leittak szerint történik, csak fordított előjellel.

1. Vétel, mikor mindkét vonal a túladott szint felett van, és emelkednek
Ez a legegyszerűbb kereskedési stratégia ami a Stohastic indikátor használatán alapul. Akkor veszünk fel vételi pozíciót, amikor mindkét vonal egyértelműen emelkedik, és az indikátor már kilépett a tülladott zónából és a túlvett tartományt célozva emelkedik. Minél alacsonyabb szinten van az indikátor a beszálláskór, annál nagyabb szeletet tudunk kihasítani az emelkedő hullámból, mint ahogy az Fotex részvény grafikonján is jól látható.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

2. Vétel, mikor a gyors vonal (%K) alulról keresztezi a lassú szignálvonal (%D)
Talán a leggyakoribb vételi szignál, amelyet a Stohastic indikátortól kapunk, amikor a gyors vonal keresztezi a lassút. Lévén gyakori jelenség, itt a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy fals jelzést kapunk. Ha a túladott területen történik a két vonal keresztezése, akkor célszerű várni, amíg az indikátor kijön a túladott zónából, és aztán vételi pozíciót felvenni. A Synergon grafikonján a gyors és a szignál vonal klasszikus keresztezését láthatjuk, amely jókor adott vételi jelzést a részvényre.

Klikk a képre!
Klikk a képre

3. Legyünk vételi pozícióba, mikor mindkét vonal mát a túlvett területen van, de még nem fordul az indikátor.
Harmadik példánkon jól látható, hogy az emelkedő trend, minden további nélkül folytatódhat, annak ellenére, hogy az indikátor már a túlvett területre ért. A Rába grafikonja jól mutatja, hogy amikor az indikátor meredeken emelkedve a túladott területre érkezett, akkor az még messze nem jelentette az emelkedés végét, sőt azután jött lendületbe a részvény igazán. Erősen trendelő, emelkedő piacon célszerű egészen addig vételi pozícióba maradni, amíg az indikátor a túlvett területen tartózkodik. Ez utóbbira is jó példa a Rába, hiszen aki az indikátor alapján vett fel vételi pozíciót, és nem adott el, amíg az indikátor ki nem jött a túlvett területről, az 45%-os emelekedést tudott bezsebelni.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Helyes használat II.

4. Vétel, mikor az indikátor erős, és újra teszteli előző maximumát
Az előző példában már láthattuk, hogy erősen emelkedő piacon az indikátor tartósan a túlvett tartományban maradhat, most egy fokkal tovább lépünk, hiszen az Stohastic indikátor a túlvett tartományban vételi jelzést is adhat. Amikor az indikátor a túlvett tartományban egy kicsit korrigál de a 80-as szint felett marad, majd újra elrugaszkodik, és eléri előző csúcsát, akkor vételi jelzést kapunk, és az indikáció "bullish" piacot vetít előre. Látható, a Dow Jones grafikonján, hogy az index azután kezdett csak igazán emelkedni, hogy indikátor tesztelte előző csúcsát.

Klikk a képre!
Klikk a képre

5. Figyeljünk az indikátor megtört mozgásait
Gyakori jelenség, hogy az indikátor fordul a túladott tartományban, elkezd emelkedni, de az emelkedés megtörik, nem ér el a túlvett zónába, és az indikátor újra esni kezd. Amennyiben az eső indikátor nem éri el a túladott zónát, hanem ismét fordul, és emelkedni kezd, és eléri korábbi maximumát, akkor az vételi jelzést ad a befektetőnek. Az OTP grafikonján jól látszik, hogy az indikátor megtört emelkedést, majd megtört visszaesést követően jön csak igazán lendületbe a részvény.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

6. Figyeljük a divergenciákat
Divergencia hatásról akkor beszélünk, ha az indikátor és az árfolyamgörbe különböző irányba mozdul. Amennyiben az árfolyamgörbe csökken, miközben az indikátor az adott időszak alatt emelkedett, akkor pozitív divergenciáról beszélünk, ellenkező esetben pedig negatív divergenciáról. A divergencia azt mutatja, hogy a meglévő trend nem tartható, ezért ilyen esetekben azt várjuk, hogy az árfolyam követi az indikátort. A pozitív divergencia bullish, még a negatív divergencia bearish jelenség. Ezek a divergencia hatások az indikátorok legmegbízhatóbb jelzései közé tertoznak, és valamennyi indikátor esetében használhatóak. A Pannonplast grafikonján jól látható a pozitív divergencia, ami előszele volt az árfolyam kitörésének.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Milyen paraméterekkel használjuk az indikátort?
Leggyakoribb paraméterek, amelyekkel a Stohastic indikátort használják, a 14,3,3 és a 5,5,3 beállítások. Mit jelentenek ezek a számok? Az első adat a vizsgált időintervallum hosszát adja meg, a második a szignál egyenesre vonatkozik, megadja, hogy a lassú vonal a gyors vonal hány napos mozgóátlaga legyen, még a harmadik szám megadja, hogy milyen mozgóátlaggal simítsuk ki a gyors vonalat. Ez utóbbiról már beszéltünk, ettől válik a gyors Stohastic-ból lassú.

Némely grafikonrajzoló programon állítható, a túladott és túlvett szintek elhelyezkedése. Részvény és index technikai elemzésben leggyakrabban a 20-as szint jelöli a túladott, még a 80-as a túlvett tartomány kezdetét. Ha valaki a 70-es vagy 30-as szinteket használja, akkor a többi piaci szereplő előtt kaphat jelzéseket, ám jelentősen megnő annak az esélye hogy fals jelzéseket kap az indikátortól. A Portfolio.hu-n megjelenő technikai elemzésekben mi a 20-as és 80-as szinteket használjuk.

2008. április 15., kedd

Kereskedési szabályok

2008.04.15 11:50

Ha megvizsgáljuk a legsikeresebb részvény, árutőzsdei, illetve deviza piaci kereskedők közös jellemvonásait, és az általuk megfogalmazott legfontosabb kereskedési irányelveket, akkor szinte ugyanazokkal az alapelvekkel találkozunk mindannyiuk esetében. Ezen kereskedési szabályok betartása minden tőzsdéző számára ajánlatos, és nagyban növelheti tőzsdei ügyleteink sikerességét.

A következőkben a Jack Schwager által top traderekkel készített interjúkból válogattuk ki azon főbb pontokat, amelyek szigorú betartásával a "sztár" kereskedők saját eredméyeiket magyarázták.


Kereskedési szabályok 1

Nézzük hát, milyen szabályokat követnek a "nagyok", mint Richard Dennis, Michael Marcus, Bruce Kovner vagy William O’Neil. Összefoglalásképpen mindnyájukról elmondható, hogy pár ezer dolláros kerekedési számlájuk dollár százmilliósra duzzadt az évek alatt, de a sikerhez vezető út egyikük esetében sem volt zökkenőmentes. Mindnyájan szenvedtek el jelentős veszteségeket, és a "nagy bukókat" alapvetően a következőkben leírt szabályok némelyikének felrúgásával magyarázták.

1.Lovagold meg a trendet, ne próbáld eltalálni a piac alját vagy a tetejét!
A tőzsde világában a piac aljának illetve tetejének eltalálása a szerencsejáték kategóriába tartozik. A befektetőnek sokkal inkább arra kell törekednie, hogy azonosítsa, hogy emelkedő vagy csökkenő trend jellemzi-e a piacot, és ezt követően a trend irányába vegyen fel pozíciót. Ha sikerült elkapni a trendet, akkor igyekezzünk minél hosszabban meglovagolni azt.

Klikk a képre!
Klikk a képre!



2. Ne kereskedjünk a trendeddel szemben
A tőzsdei árfolyamok nem egyenes vonal mentén mozognak, hanem emelkedő és csökkenő hullámok formájában váltakoznak. Mint az a Dow Jones hosszú távú grafikonján is látszik, emelkedő trendben az emelkedő hullámok a hosszabbak, a csökkenő hullámok a rövidebbek, még medve piacon a csökkenő hullámok hosszabbak, és az emelkedő hullámok a rövidebbek.

Ha a trend irányába kereskedünk, sokkal nagyobb az esélyünk arra, hogy jó irányba veszünk fel pozíciót, még a trenddel szembeni kereskedés esetén a "bukó" ügyleteknek lesz nagyobb a valószínűsége.

Klikk a képre!
Klikk a képre!



3. A veszteséges pozíciókat mindig fegyelmezetten zárjuk le, ne hagyjuk árfolyamveszteségünket óriásira duzzadni
A veszteséges pozíciók a tőzsdei kereskedés elkerülhetetlen járulékai, az olyan befektető, aki minden tranzakcióján csak nyer, sajnos csak álmainkban létezik. Az igazán sikeres tőzsdei kereskedő nem attól jó, hogy folyamatosan eltalálja a piac irányát, hanem sokkal inkább attól, hogy megfelelően kezeli a kockázatot. A kockázatkezelés lényege a tőzsde világában úgy summázható, hogy a veszteséges pozíciót időben elvágjuk, még a nyereségeseket futni hagyjuk. Amennyiben az árfolyam áttöri azt a meghatározó szintet, amihez a stop-loss (veszteséges pozíciót záró) megbízást kötöttük, akkor mindféle hezitálás nélkül zárjuk a pozíciót. A stop loss szintet soha se változtassuk, úgy, hogy az elszenvedhető vesztesség mértéke növekedjen.

A következő MTelekom grafikon jól példázza, hogy az a befektető, aki az 2000-ben, az informatikai részvényekhez kapcsolódó buborék idején 2500 Ft környékén vett a telekom papírból, és az előzőekben leírt szabályt nem tartotta be, óriási vesztességeknek tette ki magát.

Klikk a képre!
Klikk a képre!



4. Mindig használjunk stop loss megbízást
A stop loss megbízások fontosságát már az előző pontban is hangsúlyoztuk. A stop loss nem más mint egy olyan megbízás, amellyel a számunkra kedvezőtlen árfolyam-elmozdulások esetén, még elviselhető vesztességgel zárjuk a pozíciónkat, így megkímélve magunkat annak a kockázatától, hogy a piaccal szembe haladva vesztességünk óriásira dagadjon. Online kereskedési rendszerek esetén a stop loss megbízások egyszerűen, pár másodperc alatt megadhatóak.


5. Figyeljünk a megfelelő hozam kockázat szintekre
Tőzsdei kereskedésünk során a piac pontos irányát előre meghatározni, illetve azt befolyásolni nincsen módunk. Ez egyetlen, dolog amit megtehetünk, hogy kontroláljuk vesztességeink és nyereségeink mértékét. Természetesen az a fő törekvésünk, hogy vesztességeinket időben elvágjuk, még a nyereséges pozíciókat hízni hagyjuk. Tőzsdei kereskedők hüvelyk új szabályként az 1:3 arányt szokták ajánlani, vagyis egy egység kockázattal szemben minimális három egység hozammal kalkuláljunk, és akkor kezdjünk egy ügyletbe, ha ezen arányok teljesülésére esélyt látunk.

A következő grafikonon az arany árfolyamgörbéje látható, amely 2008 január első kereskedési napjaiban kitört addigi kereskedési sávjából, amikor a 850 dolláros árszint fölé került az árfolyam. A fölfelé történő kitörés vételi jelzést adott a befektetőknek. Még mielőtt vételi pozíciót nyitnánk, már azon gondolkozunk, hogy amennyiben számunkra kedvezőtlenül alakulnak az árfolyamok, akkor hol vágjuk el a vesztességet. A Példában ez az árszint a 800 dolláros unciánkénti aranyár. Célárfolyamként a kerek 1000 dolláros árfolyamot határozzuk meg, de biztosra akarunk menni, így már 995 dollárra tesszük be a vételt lezáró eladási megbízást. Az előbb említett 1:3 kockázat hozam arány esetünkben így fennáll, valamint a meglévő trend irányába kereskedünk, tehát nagyobb a valószínűsége annak, hogy pozitív kimenetele lesz tranzakciónknak.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

Kereskedési szabályok 2

6. Védjük meg a kereskedési tőkénket
Az előzőekben már részleteztük, hogy a veszteséges pozíciók a tőzsdézés elkerülhetetlen velejárói. Ebből kifolyólag szigorú szabályokat kell alkalmaznunk kereskedési tőkék megvédése érdekében, hiszen egy tőzsdei kereskedő sem örül annak, ha pár tranzakció után tőkeszámlája egyenlege töredéke lesz regi önmagának. A stop loss megbízások használatával úgy kell sáfárkodnunk, hogy egy adott pozíción ne veszítsünk több pénzt, mint a kereskedési tőkénk 5%-a. A határidős piacokon, tőkeáttétellel kereskedő befektetők esetében ez a határ 2%.

Ha egy befektetőnek 2.000.000 Ft van a tőkeszámláján, és 150 db OTP részvényt vásárol 7000 Ft/db árfolyamon, akkor az előzőekben említett 5%-os szabály alapján 100,000 Ft-ban maximalizálja az elszenvedhető vesztesség mértékét. (A 2 millió Ft-os kereskedési tőkénk 5%-a 100,000 Ft) Ez a 100,000 Ft részvényenként 650 Ft-os vesztesség elszenvedését teszi lehetővé, tehát 6350 Ft-os OTP árfolyam esetén a befektető belátja, hogy rossz irányba spekulált, és lezárja pozícióját, megvédve ezáltal kereskedési tőkéjét a további árfolyam eróziótól.

7.Ne kereskedd túl magad!
A spekulánsokat gyakran elkapja a kereskedési "láz" és szinte ész nélkül adnak-vesznek a piacokon. Ez senkinek nem jó, leszámítva brókercégünket. Csak akkor vegyünk fel pozíciót, ha a hozam -kockázat arányok a mi oldalunkon állnak.

8. Ha van egy nyerő pozíciód, ne add vissza a piacnak a nyereséged!
Amennyiben egy tranzakción már nyereséget értünk el, akkor nem szabad hagyni, hogy a már nyerő pozíció bukóra váltson, amennyiben hírtelen fordul a piac. Ezt legegyszerűbben a már sokat emlegetett stop loss szint emelésével tudjuk elérni, azaz egy már nyerőben lévő vételi pozíció esetén nem engedjük, hogy az a vételi ár alatt záródjon. Általános módszer továbbá, hogy ha már egyszer megkerestük a "kockázatot" az-az a stop loss szint által eredetileg beállított, maximálisan elszenvedhető vesztességet, akkor biztosítsuk be ezt a nyereséget a stop loss szint emelésével, ha már jelentősebb "nyerőben" van pozíciónk.

9. Soha ne "hígítsuk" a veszteséges pozíciókat
Gyakori befektetői hiba, a már veszteséges pozíciók úgynevezett hígítása, amikor is vételi pozíció esetén alacsonyabb árszinteken még bevásárol a spekuláns, azzal a deklarált céllal, hogy javítsa a bekerülési árat. Ilyenkor nem csinálunk mást, mint a piaccal szembe haladva sokkal nagyobb potenciális veszteségnek tesszük ki magunkat. Mint már írtuk, a veszteséges pozíciókat nem hígítani kell, hanem le kell zárni azokat!

10. Csak a nyereséges ügyletekre nyissunk újabb pozíciókat (piramisépítés)
Amennyiben sikerült meglovagolni a trendet, és felvett pozíciónkon már nyereség alakult ki, akkor gondolkodhatunk újabb pozíciók felvételén. Ilyenkor a követendő szabály az, hogy a meglévő részvénymennyiség felével növeljük befektetés állományunkat. Ha egy befektető 400 Rába részvénnyel rendelkezik, és úgy érzi, megfogta az emelkedő trendet, akkor 200 Rábával bővíti portfolióját, és végül még 100 részvényt vásárol, mint ez a következő ábrán is látható. A fordulós jelre a befektető mind a 700 részvényt értékesítette a piacon.

Klikk a képre!
Klikk a képre!

11. A tőzsde világában nincsen elszalasztott lehetőség, a piac mindig kínál új kereskedési alkalmakat
Ha úgy érezzük lemaradtunk egy kereskedési lehetőségről, ne kergessük a piacot, várjunk türelemmel, a piacon mindig vannak jó beszállási pontok. A már említett részvénypiaci hullámmozgásokból adódóan emelkedő trendben a sorozatos csökkenő hullámok kínálnak jó vételi lehetőséget, még olyan termékek esetében, amelyeket csökkenő trend jellemez, a korrekciós emelkedő hullámokat lehet eladási pozíciók nyitására kihasználni.

12. Legyünk fegyelmezettek, tartsuk be szabályainkat
A gyakorlat azt mutatja, hogy a nagy tőzsdei bukások alapvetően az előző irányelvek be nem tartásából, illetve saját magunk által alkotott kereskedési szabályok felrúgásából fakadnak. A fegyelemnek így különösen nagy a jelentősége a tőzsdei kereskedésben, ami leginkább a veszteséges pozíciók időbeni le nem zárásában nyilvánul meg, de nagy önfegyelemmel kell a nyereséges pozíciók megtartásához is, bár kereskedésünk fő célja a hosszú távú eredményesség és nem az egyes pozíciók eredménymaximalizálása kell hogy legyen.